A sápadt sárga napfény átszivárgott a park pirosló őszi fái
között A lágy szél ide-oda hintáztatta rendezgette az elszáradt leveleket. A
csípős október végi reggelhez képest ez a késő délelőtti meleg fény ajándék
volt. A park játszótere felől jókedvű óvódások viháncolásának hangjait hozta a
szél. Mi leültünk egy napsütötte padra. Lili a reggeli hidegre tekintettel
túlöltözte magát. A sapkáját, sálját, kesztyűjét levetette és a hátizsákjába
gyömöszölte. Lehunyt szemmel hagyta, hogy a Nap arcának minden részletét
felfedezze. Nem beszélgettünk. Lili mindig azt mondja, hogy a beszéd nem sokat
jelent. És csak akkor beszéljünk, ha érdemes tönkretennünk a tökéletes csendet.
Azt mondja: A legtöbb ember állandóan beszél, annyira, hogy elfogy a lélegzete,
mire valami érdemlegeset mondana. Ez a kávéházi tapasztalata. Tanárnő, de most
pincérnő egy kávézóban. Pénz, útkeresés vagy csak valami pillanatnyi őrültség
nem tudom. A napsütéses csendben a megismerkedésünk története jutott eszembe. A
kávézó, ahol megláttam és úgy tettem mintha észre sem vettem volna (mekkora
barom vagyok). Az elfoglalt mérnök-bróker (és költő) álarcában, leplében
laptoppal fontoskodva igazi faszfejként túlzó borravalót adtam. Nagyon erősnek
és bátornak akartam látszani függetlenül attól, hogy mindettől messze járok… -
Németh György – RP története
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése